2012. november 25., vasárnap

HTUH Karen Marie Moning: Álom és valóság idézeteim

Kicsit elmaradtam mostanság,de hát ez van amikor az ember dolgozik és minden ideje egyszer csak elvész...de hát igyekszünk mindennek és mindenkinek megfelelni. Így kicsit elmaradva és nem teljes egészében de itt vagyok a Tündérkrónikák második részének az Álom és valóság pár számomra kedvenc idézetével. Jó ismerkedést a történettel azoknak akik még nem ismerik...akik viszont már olvasták,tudni fogják miről beszélek amikor azt írom,hogy imádom ezt a sorozatot és jó nosztalgiázást nekik!
"Barrons valóban arrogáns és hűvös. Emellett gazdag és erős,briliáns elme és egy két lábon járó rejtély. A legtöbb nő hanyatt esik tőle,olyan szexis. Hál istennek én nem tartozom közéjük. A veszély nem izgat fel,csak az erős erkölcsi érzékkel rendelkező férfiak. Barrons viszont nagyon messze esik ettől."
"Minden egyes alkalommal,amikor azt hiszem,egyre okosabb vagyok, rá kell jönnöm,hogy valamit elszúrtam. Apa szerint három féle ember létezik a világon: 1.akik nem tudják, és nem tudják,hogy nem tudják 2.akik nem tudják,és tudják,hogy nem tudják 3.akik tudják,és azt is tudják,mennyi mindent nem tudnak még. Elég komplikált tudom. Azt hiszem,most léptem át az első kategóriából a másodikba. Barrons biztonsági kamerákat szerelt fel a garázsban. Épp most lepett meg egy felvétellel,amelyen betörök a garázsba."
"-Jól csókol Derek O'Bannion, Ms. Lane?- kérdezte Barrons és figyelmesen nézett. A csók emlékére megtöröltem a szám a kézfejemmel. -Olyan volt mintha a tulajdona lennék. -Néhány nő ezt szereti. -Én nem. -Talán a férfitól függ. -Kétlem,még levegőt sem kaptam közben. -Egy nap talán majd megcsókol egy férfit,aki nélkül nem tud lélegezni,és rájön,hogy nem nagyon érdekli,hogy nem kap levegőt. -Na persze,és egy nap még a hercegem is értem jön. -Nem hiszem,hogy herceg lesz,Ms.Lane. A férfiak ritkán azok."
"Ha nem róla és rólam lett volna szó,azt mondtam volna, hogy sötét szeme a vágytól csukódott le félig. De ő Barrons,én pedig Mac vagyok és egy bimbózó kapcsolatnak köztünk kábé annyi az esélye, mint az orchideáknak az Antarktiszon."
"Csak szürke árnyalatok léteznek. A fekete és a fehér csak fennkölt eszmény, amelynek segítségével megpróbálunk ítéletet mondani a dolgokról és megpróbáljuk megtalálni a helyünket a világban. A jó és a rossz vegytiszta állapotban annyira fel– és megfoghatatlan, mint a tündérillúzió. Csak törekedhetünk rá, vágyhatunk utána, és reménykedhetünk, hogy nem veszünk el annyira a sötétségben, hogy már nem vágyunk a fényre."
"A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot. Lehet, hogy reményben éppen hiányt szenvedtem, de azért még maradt egy– két dolog: akarat, rengeteg elszántság, és egy esély."
"Vannak olyan határok, amelyeket egyszerűen nem engedhetünk meg,hogy mások átlépjenek. Nem mindig van értelmük, talán előfordul,hogy jelentéktelennek tűnnek, de csak mi tudhatjuk, mik azok, és ha veszély fenyegeti őket, meg kell védenünk."
"Néha veszélyes, ha megállunk és gondolkodunk. Néha egyszerűen tovább kell menni."
"Azért veszek fel rózsaszín ruhát, mert a szürkét utálom. A fehéret nem érdemlem meg, a feketével meg torkig vagyok."
"-Fogalma sincs arról, milyen volt! A nővérem meghalt,aztán hirtelen ott állt előttem. Láttam,megérintettem, újra hallottam a hangját! Tudja,milyen érzés elveszíteni valakit? Vagyis a maga esetében valószínűleg az lenne a helyes kérdés, hogy szeretett-e már valakit saját magán kívül. Szeretett annyira,,hogy úgy érezte, a szeretett személy nélkül nincs értelme az életének? Tudja egyáltalán, mi az a szeretet? Nem engedtem át magam semminek. Gyenge voltam. - De aztán erőt vettem magamon. Az akaratommal megtörtem az illúziót. Átláttam rajta, és ez büszkeséggel töltött el. - Az érző emberek néha gyengék,de maga ezt nem tudhatja,igaz?-kérdeztem keserűen. -Maga nem érez mást, csak kapzsiságot; gúnyolódik, és hébe-hóba valószínűleg erekciója is van,de fogadjunk hogy nem egy nő miatt,hanem a pénz, a műtárgyak vagy a könyvek izgatják fel. Maga sem különb,mint a játék többi résztvevője. Nem különb,mint V'Lane. Maga csak egy zsol... Barrons a nyakamra fonta a kezét, és a mögöttem lévő acéloszlophoz szorított. - Igen, szerettem, Ms..Lane és bár semmi köze hozzá,tudom,milyen a veszteség. Sok mindent elveszítettem. És nem,nem vagyok olyan,mint a többi játékos, és soha nem leszek olyan,mint V'Lane. És nem csak hébe-hóba van erekcióm.- Teljes testével nekem dőlt. Levegő után kaptam.- Néha még csak nem is egy nő,hanem egy elkényeztetett kislány miatt. És igen én törtem-zúztam a boltban,amikor nem akadtam a nyomára. Új hálószobát is kell majd választania. És, sajnálom,hogy a csinos kis világa felfordult,de ezt mindenki elmondhatja magáról,és muszáj továbbmenni. Az igazi személyiség fokmérője az, ahogyan továbbmegy az ember."
"– Nyissa ki a szemét, Mac. – Hogy érti ezt? – A szavakat lehet csűrni-csavarni. Lehet szép ígéreteket tenni, hogy megnyugtassuk a szívet és elcsábítsuk a lelket. A szavak végül nem jelentenek semmit. Csak címkék, amelyeket azért ragasztunk a dolgokra, hogy a csenevész kis agyunk megértse a rejtett kis természetüket. Az esetek kilencvenkilenc százalékában a valóság teljesen más. Az a legbölcsebb, aki hallgat. Vizsgálja meg Barrons tetteit. Azok alapján ítélkezzen."
"Lehet, hogy nem úgy tűnik, de ez a történet nem a sötétségről szól, hanem a fényről. Kahlil Gibran azt mondta, hogy „Minél mélyebbre ás a bánat a lényetekbe, annál több örömet tudtok befogadni.” Ha soha nem tapasztaljuk meg a keserűséget, az öröm csak egy újabb kellemes íz a nyelvünkön. Egy nap sok örömben lesz részem."
„Gyerekkoromban volt egy visszatérő rémálmom négy különböző, alig eltérő ízről. Kettő még elment, de kettő annyira gusztustalan volt, hogy arra szoktam ébredni: a saját nyelvemtől fuldoklom. Most éppen az egyik ilyen szörnyűséget éreztem a számban. Elöntötte az arcom és a nyelvem, vicsorgásra késztetett, és végül megértettem, miért nem tudtam soha, milyen névvel illessem. Nem étel vagy ital ízét éreztem, hanem egy érzelemét: mélységes, gyötrő megbánásét, amely a lelkünkből fakad az elkövetett hibák miatt. Amiatt, hogy mit kellett vagy nem kellett volna tennünk, de akkor már túl késő, nem tehetünk semmit, vagy nem tudjuk meg nem történtté tenni.”
„Fürgén körbetáncoltam Barronst, mint egy bokszoló. – Üss meg. – Ne légy nevetséges. – Gyerünk, üss meg, Barrons. – Nem ütlek meg. – Azt mondtam, üss... Au! – Padlóra küldött. Remegtek a csontjaim; a fejem hátracsapódott, majd előre. Megráztam. Nem fájt. Felnevettem. – Ez elképesztő! Nézz rám! Alig éreztem. – Ütéseket imitálva körülötte ugráltam. – Gyerünk. Üss meg még egyszer. – A vérem felforrt; sérthetetlen voltam. Barrons megrázta a fejét. Állon vágtam, a feje hátrabicsaklott. Rám nézett. Azt olvastam le az arcáról, hogy a legszívesebben megölne. – Most boldog vagy? – Fájt? – Nem. – Megpróbálhatom még egyszer? – Vegyél magadnak egy bokszzsákot.”
"Egy nap majd könyvet írok azzal a címmel, hogy Hogyan diktáljunk egy diktátornak, és hogyan köntörfalazzunk egy köntörfalazóval. Az alcíme az lesz: Hogyan bánjunk Jericho Barronsszel."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése